Magyar nemzeti parkok – 2. rész

A nemzeti parkok létrehozásának célja a természeti értékek megóvása. Mindennemű tevékenység csak ennek figyelembe vételével  végezhető területükön, legyen az akár tudományos, mezőgazdasági (legeltetés például) vagy szabadidős tevékenység. Mielőtt elindulunk meglátogatni egy nemzeti parkot, tisztában kell lennünk néhány szabállyal és alapfogalommal.

Kanalasgém

Turisztikai alapfogalmak

LátogatóközpontTermészetvédelmi látogatóközpont – Általában az adott nemzeti park valamelyik “kapujában” vagy központjában találjuk ezeket a helyeket. Itt megfelelő információt kaphatunk a nemzeti park bejárásának lehetőségeiről. Kiállítás mutatja be a védett terület természeti értékeit, valamint ismertetőket is vásárolhatunk.

Természetvédelmi bemutatóhely – Egy-egy konkrét természeti vagy kultúrtörténeti érték bemutatására alakítják ki. Ilyen lehet egy turisztikai barlang, egy földtani bemutatóhely, de akár egy hagyományos állattenyésztéssel megismertető bemutató gazdaság is. Szükség szerint építik ki a látogatók mozgását biztonságossá tevő mesterséges világítást, lépcsőket, korlátokat, kapaszkodókat, hidakat.

Tanösvény – Olyan jelzésekkel ellátott útvonal, melyen tájékoztató táblák, kiadványok segítségével akár önállóan is ismerkedhetünk a védett területtel. Magyarország nemzeti parkjaiban, tájvédelmi körzeteiben, természetvédelmi területein összesen több mint 150 tanösvényt járhatunk be.

Szakvezetéses túra – Szakképzett túravezető mutatja be részletekbe menően a természeti értékeket vagy kulturális örökséget. Fokozottan védett területekkel, barlangokkal csak így ismerkedhetünk, de máshol is van rá lehetőség, hogy szakvezetéses túrán vegyünk részt.

Ökoturisztika

MadárlesA nemzeti parkok, védett területek látogatását olyan időpontra érdemes időzíteni, amikor azok jól bejárhatók és valamilyen különleges látványossággal is szolgálnak. Ezekben az időpontokban többnyire ökoturisztikai programokban is részt vehetünk. A szarvasbőgést, a madárvonulásokat vagy a különleges növények virágzását csak így hallhatjuk, láthatjuk.
E programok nem tervezhetők előre napra-órára pontosan. Indulásukról a nemzeti park igazgatóságoknál lehet érdeklődni. A túrák megrendezése meglehetősen időjárásfüggő – akár egy kiadósabb eső is közbeszólhat.  A Bükkben például jelenleg életveszélyes túrázni. A hó, a kidőlt fák és a letört faágak miatt egyes területek nehezen megközelíthetők. Nem látogatható többek között a Szalajka-völgy és az Információs Ház sem. Aki mégis mostanában szeretné bejárni ezeket a területeket, annak érdemes olyan szálláshelyet választania, ahonnan más turisztikai célpontok ( például a mezőkövesdi Zsóry-fürdő) is könnyen megközelíthetőek.

A nemzeti parkokban ingyenes programokat is találnak a látogatók, a vezetett túrák részvételi díja pedig általában 1000-2500 forint felnőttek részére. A családok, gyermekek, nyugdíjasok kedvezményekben részesülnek. Egy kenutúra vagy egy exkluzív túra viszont már 2500-10000 forintba is kerülhet.

Advertisements

One thought on “Magyar nemzeti parkok – 2. rész

  1. Visszajelzés: Magyar nemzeti parkok – Útilapu blog | Linkelő.net linkgyűjtemény

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s